Üdvözlet ismét innen a messziből. Vándor életem következő helyszíne Dél-Afrika, Fokváros. Innen írom nektek a kis jelentésem.

Nem panaszkodom. Örülök, hogy az életem útja ismét egy ismeretlen helyre hozott a messzi Afrikába. Megérkezésem óta 5 nap telt el. Leírhatatlan új dolgokat éltem át, megpróbálom ennek az 5 napnak az eseményeit össze foglalni nektek.

Az utazás egész hosszú már-már aggasztóan hosszú. De aki ide eljön rájön, hogy megéri az a 20 órás utazás. Nagyon szép ez a kissé varázslatos táj. Annak ellenére, hogy afrikai város és arra számít az ember, hogy teli lesz csoki barna emberekkel mégis hasonló arányban élnek itt fehér bőrű emberek. Utazásom előtt olvasgattam ár oldalon a helyről ahol többnyire azt írják le, hogy egy kicsit a közbiztonság gyér. Lehet, hogy így van mert néha egy egy csendesebb éjszakán hallani egy két fegyver dördülést. De ezek valószínűleg a város külső részen dördülnek el ahol a szegényebb emberek élnek és szó szerint harcolnak az életükért. De ahogy mondtam ettől mi távol vagyunk, szóval a mi biztonságunk adott, főként úgy, hogy a mi biztonságunkra azért figyelnek a meghívóink.

Szállodánk egy kellemes tengerre néző hotel. Kívülről eléggé emlékeztet a cubai kopott színű házakhoz, de belülről megfelelő kényelmet biztosítanak. A kiszolgálás egyszerűen fantasztikus. Szó szerint ugrálnak körülöttünk az csoki figurák, már néha zavaróan is, de tényleg kiteszik szívüket-lelküket a vendégekért. Kedvességük határtalan. Recepciónál egy fiatal, kedves lány mosolyog vissza ránk nap, mint nap. Isabelle. Káprázatos teremtmény.

A versenyzők felkészülésére minden adott. Mindennel berendezett terem, tökéletes futási lehetőségek a hegyen és a tengerparton egyaránt. Pihenésre pedig adott egy tökéletes tengerpart ahol két edzés között az ember tud egy kicsit szunyókálni vagy strandolni. Eddig nekem csak a szunyókálás jött össze többségben :) Időjárásra sincs panasz, hisz az átlagos 28 fok azt hiszem mindent elárul.

Szabadidőnkben mindig találunk megfelelő programokat amiben persze a helyiek is besegítenek. Eddigi legnagyobb élményem a cápa etetés volt. Eddig filmekből jól látott monstrumok most már a szememben egy vérengző szörnyekké váltak. A hajóról nézve békésen úszkáló nagy dögöknek látszanak. De lehetőségünk nyílt lemenni hozzájuk és megnézni őket a vízből is. Egy ketrecen keresztül szemezhettünk velük. Megmondom őszintén addig jól is éreztem magam lent köztük, míg az egyikük neki nem jött a ketrecnek jóval erősebben a számítottnál. Ekkor jeleztem, hogy köszönöm szépen nekem elég volt ide lent, átadom a helyem. Nem tartom magam egy beszari alaknak, de azért nekem ez épp elég volt, hogy elérjem a bekaki-behugy szintet. Főként mellé még rád vigyorognak a 2 soros fogsorukkal. Akkor rájöttem, hogy a lányok szép mosolya többet ér nekem ennél és ezeket a mosolyokat még szeretném látni egy ideig.

Emellett elvoltunk egy kisebb túrán, ami egy safarira hasonlított. Állatkertben már láttam párszor elefántot meg minden féle lényt, de azért így a természetben sokkal másabb.

Edzéseken természetes a fáradtság, főleg ilyen melegben. A lányok mindent megtesznek, hogy érvényesüljenek a szőnyegen, de néha ez balul sül el. Be kell vallnom az itteni egy-két lány már hasonlít egy kisebb terminátorhoz, de azért igyekszik a kis csapatom lecsavarni őket vagy elvenni a kedvüket a "rombolástól".

A hétvégen elmentünk egy kis afrikai partyba, ahol nagyon nagy hangulat uralkodik. Azt hiszem ezt a feelinget soha nem fogja elérni egyik európai szórakozóhely sem. Utánozhatatlan táncolások, érzések és pillanatok szabadulnak el az itteni bulik alatt. Természetesen, minden második néger férfi bepróbálkozott a lányoknál, mert ez így van rendjén. De sikeresen hárították el a "támadásokat".

Itt az embernek alkalma van arra, hogy egy-egy éjszakán egymagában, kiülve az erkélyre kicsit átgondolja a dolgokat, történéseket. Nagyszerű érzés. Biztonságban érzi magát az ember, hallja ahogy lélegzik a ház, a lágy szellő beáramlik mellette a szobába megmozdítva a függönyt. Hallani ahogy a közelben a tenger oda csopódik a szikla falnak és madarak szállnak fel róla. Hallani ahogy mindenki szuszog álmában. Hihetetlen érzés átélni ezt. 

Csak annyit tudok mondani, hogy ha valaki teheti egyszer jöjjön el ide, igazán szép élményekkel bővül kis élete amit soha nem fog elfelejteni.

//Gabbe

Végre van egy kis időm, hogy megosszam veletek dolgaimat. Lassan egy hete ismét itt vagyok skandináv földön. Malmöi kiérkezésem után ott maradtam pár napot egy kedves barátomnál, "megpihenni". Elfogadtam kedves kis meghívását és részt vettünk egy kis bálozáson. Bevallom az érettségim óta nem jártam bálba, de nagyon bejött a hangulata a dolognak. Nagy meglepetésemre nagyon komoly szerkóba voltam. Kölcsönöztünk egy nagyon komoly frakkot. Igaz úgy éreztem magam, mint egy pingvin, de azért megszoktam, habár a kesztyű kicsit idegesített, de nagyon úri emberes volt a jelmez.

Jó újra itt lenni! Szeretem ezt az érzést, társaságot és az egyfajta szabadsághoz hasonlítható érzést. Habár még vágyakozom haza, de azért ezt is meg lehet szokni. A komoly bálozás után még egy napot eltöltöttem a svéd földön és utána jöttem át Dániába. Már nagyon vártak, de meg is értem. Távol létemben kicsit vissza esett a lányok fejlődése és színvonala. De kézbe vettem az ügyeket, most már minden sínen van. Nem mondhatom el azt, hogy nagyon kipakoltam, hisz holnap már indulok tovább. Irány Afrika! Nekik vágunk egy kis edzőtáborozásnak. Komoly dolog lesz úgy érzem. Fokvárosba megyünk, szerencse nem távolabb. De a legszebb az egészben, hogy sikerült a világ egyik legveszélyesebb városát kinézni tábori helyszínnek. Ahogy olvasgattam és hallottam elég rossz a közbiztonság, szóval úgy érzem, le kell spanolnom valami helyi nagy mackóval aki majd körbe vezet a városba. Nem szeretnék még meghalni úgy érzem fiatal vagyok még hozzá és ahogy egyik jó barátom mondaná van még mint (vagy kit) leporolnom :)

Röviden ezek a mostani események velem kapcsolatban. Remélem kedves olvasóim veletek is minden rendben. Viszont nekem lassan mennem kell edzést tartani, utána meg pakolni, hisz holnap reggel bele csapunk a csajokkal a lecsóba egy pár órás utazás vár ránk.

Vigyázzatok magatokra és a legjobbakat! Jót ne halljak senkiről :)

Ha det bra!

//Gabbe

Az utolsó napjaimat töltöm ismét itthon. Ilyenkor azért előjön az emberben olyan érzés, mintha hiányérzet és honvágy keveredne. Hiába utazgatok jobbra-balra a világban, de azért mikor elindulok itthonról mindig előjön belőlem egy érzet, hogy megint menni kell, de a legrosszabb, hogy egyedül. Most nem önsajnálatról szeretnék írni, mert nem vagyok ilyen meg nem is erről van szó. De vannak olyan emberek akiknek a hiányát kint semmi nem pótolja. Itt beszélek olyan emberről akivel barátságban vagyok de nem sorolnám azok közé akiben úgy megbízok, hogy csukott szemmel elhinnék neki bármit. Habár mostanában egyre csak csökken ezen emberek létszáma. Kint egyedül azért sok mindenen átvergődtem és megtanultam dolgokat.

Amíg itthon voltam átéltem újabb eseményeket és mindig azt kell hogy mondjam vannak meglepő dolgok. És azt erősítette meg bennem, hogy már nagyon kevés olyan ember van akiben meg tudnék bízni. Sokan úgy vannak már, hogy tudják, hogy kint élek és már nem azt a srácot kedvelek aki anno voltam, hanem azt akinek jobb helyzete van. És csak ezért maradnak a környékemen, sajnos! Valami féle lehetőséget látnak bennem nem tudom ami valamikor majd jó lesz. Egy emberhez tudnám őket hasonlítani akit a mai napig nem szeretek. Szemtől szembe nagyon jó fejek velem de a hátam mögött meg ki vagyok beszélve. Szánalmas és ezt nagyon utálom. Nem hiszem, hogy azok az emberek akik ismernek úgy ismernek, mint egy haragtartó, bunkó alakot. Mert akármi is történt anno azokkal a kapcsolatokkal akiket nem a szívem csücskében "tárolok" azt hiszem soha nem voltam bunkó, tiszteletlen, főként nem köcsög! Mert ahogy mondani szokták ami már megtörtént változtatni nem lehet rajt. De mégsem vagyok az aki ujjal mutogat rájuk, hogy ezek a férgek... Hanem ugyan úgy kommunikálok velük, de azért bennem van a tüske és ez tart egy bizonyos távolságot köztünk. De ez érthető is azt hiszem, hisz a rossz dolgokat nem felejti el az ember olyan könnyen ez mindenkiben így van! Vagy azt várják, hogy szemrebbenés nélkül tartson a világi cimborai kapcsolat. Azt hiszem ez nem lenne normális, mert nem is az.

De amit még az ilyen dolgok mellett utálok, hogy azok az emberek akiket tényleg közel engedtem magamhoz, sőt még segítettem is őket vagy úgy viselkedtem velük, ami az én részemről természetes, hogy olyan dolgokat teszek amik ezeknek az embereknek egy jó érzés. És mégis mindig ismétlődik, hogy pont az ilyen emberek szúrnak hátba. És pofátlanul csinálják amit a hátam mögött ki tudja mennyi ideig tettek. És mindig bonyodalmakat szül az ilyen helyzet, amiben mindig engem néznek köcsög embernek. Amikor tényleg nem teszek semmit még akkor is. Mit tegyek? Ne engedjek magamhoz senki se közel? Annak nincs értelme mert az élet egy kibaszott nagy játék amiben játszani kell és élvezni. Én ezt teszem, de az ilyen emberek mindig bele rondítanak a játékba. De rondítsanak hisz az teszi élvezetesebbé a játékot, de hagyjanak ki belőle! Én egyedül játszom vagy azokkal akarom játszani akikben olyan barátságra tettem szert ami maradandó és nem néznek hülyének.

Habár lehet én hibázok az ilyen helyzetekben. Az természetes, hogy zavar. De nem teszek senkinek szemrehányást vagy nem bunkózóm le. Mert feleslegesnek érzem! Miért tegyem? Nem vagyok én senki "tanára", hogy én okítsak másokat, hogy ez nem valami jó lépés az élet sakk tábláján. Meg ha csak hergelem a helyzetet még inkább én leszek a fasz. És ha saját magától nem jön rá az illető, hogy én nem igazán érdemlem meg amit csinál. Akkor veszett az egész ügy, hisz nem az a személy és a barátság fontos neki, hanem valami kihasználási lehetőséget lát bennem. Ezekre és az ilyen emberekre nincs szükségem. De lehet, hogy szét kellene csapni közöttük, beolvasni nekik és jól otthagyni őket! De arra meg lusta vagyok, felesleges idő és energia pocsékolás. Hisz az emberek jelleme a szememben egyenlő a nagy NULLÁval. 

Szóval az ilyen szituációk és akik ezeket teremtik szánalmasak és kicsinyesek. Ráadásul általában azaz nagy többségben az ilyen embereknek nagy a pofája. Én nem mondom meg senkinek mit csináljon mit ne. Mindenkinek van magán élete ami egyértelmű hogy nem tartozik másra. De szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy mit ért el és azt hogyan. Aki ezt nem tudja mérlegelni, az menjen orvoshoz mást nem tudok neki mondani. De aki mérlegeli és igy ugat nekem főleg úgy hogy lófaszt nem ért el saját erejéből annak annyit mondok kussoljon és húzza meg magát! Ne értsetek félre nem akarok senkit sem lenézni, mert miért tenném. Nekem attól, hogy nincs luxus autója, vagy nem hív meg egy piára attól ugyan úgy a barátom. De mégis pofázik nekem azt rühellem egyszerűen. Ez tipikus magyar kicsinyes komplexus beállítottság. Aki mégis ilyen "betegséggel" küzködik, az inkább jelezze! Van nagyon jó pszichológus ismerősöm (nem is egy) megadom a számát szívesen! És később talán belátva a hibáit ő is egy jobb és vidámabb útra léphet és belátja, hogy ha egyedül mássza meg a Mount Everestet az is ugyan olyan nagy szó mintha öt fős brigádba mászná meg. Sőt még nagyobb dicsőség, hisz saját erejéből tette meg és érte el azt amit.

Na nem szaporítom a szavakat. Gondolkozzunk el ilyen dolgokat. Szerintem nem csak nekem volt vagy van ilyen történetem, hanem elég sok embernek. De azért megéri egy kicsit filozofálni, hogy mit és hogyan kellene cselekedni!

Jók legyetek!

Az utóbbi napokban eléggé felkavarta a magyar társadalmat és élteti a sajtót a veszprémi gyilkosság története. A hírekből értesülő kispolgárok csak találgatnak és véleményt alkotnak ilyen- olyan meglátás szerint. De azért ha jobban bele gondolunk azért ezek már nagyon kemény dolgok. Szórakozóhelyen késelés, sőt gyilkosság?! Én amikor értesültem a történtekről nagyon ledöbbentem és furcsa érzések indultak el bennem. Most azért írok inkább, mert már bennem is lenyugodtak az abban a pillanatban feltört érzések, amik nem biztos hogy a megfelelő szavakat hozták volna ki belőlem. De azért most már nagyon nagyon el kell gondolkoznunk a dolgokon.

Tudjátok szerintem, hogy elég komolyan és még a mai napig is a sportban élem hétköznapjaim nagy részét. A sortolók ezt az utat választották, nem akarnak miniszterek lenni, vagy híres könyv írok vagy egyéb művészeti és politikai avagy más celebek. Ők inkább a sportban szeretnének olyat alkotni ami maradandó lesz. De azt sok ember nem veszi figyelemben, hogy nekik egy kicsivel nagyobb a nyomás a vállukon. Ha nem tesznek eredményeket az asztalra hétvégéről hétvégére akkor abból bibi lesz és nem lesz miből eltartsák a családjukat nekik ez a munkahelyük. És a nyomást ami időről időre felgyülemlik valamikor, valahol ki kell ereszteni. A mai világban a legegyszerűbb lehetőség a disco. Amiben semmi rossz nincs. De mostanában inkább már meggondolandó, hogy elmegyek-e?! Ismerem a sportolók szórakozási módjait, de nem hiszem, hogy olyat tettek a veszprémi srácok aminek a következménye egy gyilkosság, egy vesén szúrás és egy koponya törés legyen a válasz. Bevallom őszintén hasonló érzések kerültek bennem felszínre, mint szeritem jópár emberben. Dühös voltam! Hogy már megint mi a franc folyik az orszgában. Így is elég gáz van szerintem. Menetelünk a szakadék felé. És erre még ilyen szituáiciók látnak napvilágot. Iszonyat.

Az ország nagyon nagy százaléka úgy érzem fel van háborodva. Szerintem jogosan! Mit képzelnek már egyesek magukról. Most abba nem szeretnék bele folyni nagyon, hogy roma vagy nem roma. De azért lássuk be mostanában eléggé nagy pofájuk lett és elkanászkodtak. Azért most már rendet kellene tenni. Nemsokára az lesz hogy ők ugatnak nekem vagy másnak. Na azért álljon meg a harci menet. Azt azért még kétlem, hogy olyan inteligenciával rendelkezzenek, hogy ők ugassanak. De nem titok vannak köztük is normális emberek. De az eléggé elhanyagolható mennyiség sajnos. És most itt van a veszprémi balhé. Kik tették megint? Hát kedves cigány "barátaink". Félre ne értsetek nincs semmi féle faji megkülönböztetési érzetem vagy elképzelésem!!! De itt vannak a történtek és nem csak egy hanem millió és mit tesz a közbiztonság? Semmit! Akkor azt mondom ugyan olyan cigányok mint azok akik ezeket a bűncselekményeket elkövetik! (Akinek nem inge nem veszi magára!) És most itt boncolgatni lehetne egy másik témát, hogy roma vagy cigány. Ugyan az! De mégis mekkora balhék vannak abból ha valaki a tv-ben cigánynak hívja őket. De ők saját magukat hívhatják annak?! Akkor most mit verik a nyálukat? Így is meg úgy is azok. Tejeskávék! Csak már ideje lenne rendet rakni köztük, meg az egész országba. De ki fog közéjük csapni? Hisz mindenki fél tőlük. Erre mondanék példát. 

Biztos forrásból tudom az eseményt. Budapest egyik szegletében élt egy idősebb fazon. Tisztes polgár volt az úr. Szomszédjában prostik laktak akik oda jártak pénzt keresni (kúrni)! Telte-múltak a napok az idős úr megelégelte, hogy nyögésben kel és nyögésben fekszik le minden nap. Átment a hölgyekhez illedelmesen megkérte őket, hogy fogják vissza magukat vagy csinálják halkan a sexet különben feljelenti őket. Eltelt egy nap két rendőr bemegy ok nélkül a lakásba az idős úrhoz és megfenyegették, hogy ha bármilyen feljelentést tesz a prostik ellen meggyűlik a baja velük, mert rontja az üzletüket. Ez az egyik eset.
Másik csak egy példa. Itt a közelben él egy öreg cigány koma aki hallás és beszéd károsult! A fazon mégis egy jó kis mercivel tolja az utakon. Megállítja a rendőr, jogsi sehol, kérdésekre űrlényi válaszok. Mit tesz a rendőr? Tovább engedi.

Mi ez rendőr? Mit csinálsz? Hol vannak a szabályok? A "Tejeskávékra" nem vonatkozik? Kérdem én!

Göncz Kinga asszony kijelentette, hogy nincs cigánykérdés! Hisz a bűnözésekben nem csinálnak faji megkülömböztetés alapján felméréseket, hogy mennyi bűncselekményt követett el roma vagy nem roma! Honnan tudja kedves Göncz asszony? Felmérést csinált? Magyarázat sehol. Ő eldöntötte hogy nincs! Köszi...

Komolyan kezd siralmassá válni a helyzet. És mi egyszerű emberek nem merünk tenni semmit, hisz ha feljelentést teszel, megfenyegetnek és megvernek! Akkor mi marad? Kusszolsz és élsz úgy ahogy akarsz csak kerüld el őket. Holnap már nem mehet ki a gyereked egyedül az utcára, mert elveszik az óráját, a kabátját, stb. Vagy inkább menjél ki golyóálló mellénybe, vagy inkább fogadj testőröket. Hisz amúgy is olyan luxusba élünk ezt mindenki megteheti.

Én mikor meghallottam, hogy 300 szerb masírozik hazánk felé rendet rakni, komolyan mondom örültem. Szerintem nem egy vagy nem kettő ember lett volna aki csatlakozott volna melléjük. De legalább kicsit rendet raktak volna és kicsit észbe kaptak volna a bíbor székben ülő köcsögök!

De van egy jó hír ami éltet és megment minket: 2 milliárd forint a rendőrségnek! Juppi! Tök tuti lesz, nem lesz bűnözés jobban oda figyelnek. Aham szerintem is. Mutatok egy videót:

http://www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40

Hol voltak a kedves rendőrök ilyenkor? Miért nem ellenőrizték őket? Miért nem oszlatták fel őket? Talán féltek? Talán benne voltak ugyan úgy az üzletekben mint ahogy a videón látható tejeskávék nagy része? Neeem hisz tisztes polgár mindenki ebben az országban. Csak azt nem értem akkor a "Man in black"-es gárdát miért oszlatták fel anno? Ők is csak ha úgy veszük sétáltak egyet!

Szóval én nem bántok sem romát, sem nem romát. De azért már kapja magát össze a vezetőség. Mert most már ők is ugyan olyan cigányokká válnak lassan mint akik a következő képen láthatóak. És nem hiszem, hogy tisztes, becsületes munkával érték el azt amit láthatunk:

http://kuruc.info/r/22/34800/

És most már lassan azt mondom, hogy megértem azokat a nemrégiben tisztes polgárként élőket és most már azon törekvőket, hogy amit lehet el kell lopni, csalni és hazudni! Csinálják csak! A nagy székben ülők is ugyan ezt teszik! Csak mi nem tudunk ezekről a dolgokról! De még van egy kérdésem. Járt ezeknél az illetőknél az APEH? És ha járt akkor nem talált semmi féle jogtalan dolgot? Azt a mindenit tényleg becsületesek ezek a mai emberek, és annyira jó bankot választottak hogy lássuk be a hitelt pikkpakk kifizetik :)

Na jól van nem húzom tovább! Tény az tény csak vegyük már észre!

//Gabbe

A hétvégén Götzisből megérkezve iszonyatosan fáradt voltam, de nem volt kedvem punnyadni és üldögélni. Így hát 11 órás vonat út után és egy "kellemes" megfázással elkezdtem össze terelni az embereket egy esti kis össze jövetelhez. Megmondom őszintén megszenvedtem vele, de megérte. Nagyon jó kis társoság verbuválódott össze.

Kilenc óra tájékán találkozott a kis brigád. Régi arcok jelentek meg, köztük olyan is akivel anno még kölyök koromban együtt gyűrtük egymást a szőnyegen. Kemény csaták voltak azok nyereség és vereség ide-oda. De mekkora barátság lett belőle igaz Csontikám? Azóta felnőttünk. De milyen jó volt beszélgetni a régi, közösen átélt élményekről, edzőtábori humoros történetekről, beszólásokról, "legendákról". Rég nevettem ilyen sokat, mint az este. Jó volt nagyon. Azért akár ki akár mit mond, egy hétköznapi barátság nem lehet ennyire őrült, ennyire jó, és ennyire élményekkel teli és fontos. Ilyeneket akár milyen utazás árán sem tudsz átélni. Ehhez sportolónak kell lenni. Ahogy egy bolond sportoló mondogatja: "Szoptunk, de szopatunk is. És ez a jó az egészben!" Igazi gyagyák.

Persze ilyenkor elő jönnök a "főnökeink", vezetőink kibeszélése is. Ezeket a pillanatokat szeretem most már igazán, mivel már itthon nincs aki nekem dirigáljon.  Így egy kicsit bátrabban és szabadabban mesélek dolgokat vagy véleményeket. De ilyenkor általában pár pofa sör után már mindegy úgyis nevetés lesz a vége. 

Ilyen beszélgetésekkor elő jönnek az úgynevezett legendák! Ezek a komoly történetek. Általában a végére már mindenki könnybe lábadt szemmel röhög, mert már nem bírjuk. Hihetetlen. De valami mentális érzések kavarognak sportolók között, mert mindig betoppan egy váratlan sportoló. Akár egyező vagy különböző sportágból. Na és ekkor szokott elszabadulni a hangulat és a tetőfokára tör. Ja és legrosszabb esetben a helyiség "megjelőlése".

Az évek munkája és emlékei nem vehetőek meg, nem kölcsönözhetőek és nem is tudják elrabolni tőled. Ezért hiányzik az itthoni régi sportolásom. Edzőtáborok, események... A sok rohadás és munka mellett amit a hétköznapi ember csak úgy fog fel hogy csak szórakozás azért az ilyen élmények éltetik szerintem a magyar sportolókat. De lassan ez is kezd eltűnni.

Készítek egy teát!

Ha det bra ;)

A mai napomnak is lassan a végéhez érek. De egyre jobban érzem magam itt. Igaz kicsit monoton és unalmas néha a napi programom, de valahol ez kell nekem. Nincs kapkodás, csak azt csinálom amit szeretek.

Igaz ma eléggé össze kellett szorítanom a fogaimat. Délelőtti edzésen egy kis nyurga gyerekkel birkózgattam és egy mozdulatnál becsípődött valami ideg a derekamban. Nagyon szar érzés, sőt inkább fájdalmas. Lehajlás és a vele járó teendők eléggé rosszul esnek. De én dolgozni vagyok itt, nem tehetem fel a kezem, hogy bocsi nem edzek ma. Nekem ezért fizetnek. Így minden erőmet össze szedve leküzdöttem a fájdalmakat és tettem a kart, ahogy Zolibács mondaná. Habár kaptam Vittitől egy derék merevítőt, de sokat nem használt inkább csak a bendőmet nyomta ami nem volt kellemes érzés. Délutáni edzés előtt bekentem egy bemelegítő krémmel, gondoltam jót tesz majd. Kicsivel jobb is volt mindaddig, amíg el nem kezdte égetni a hátamat. Hu nem volt valami kellemes érzés az sem. De letelt a nap. A nap végére már rájöttem milyen mozdulatok esnek „jól”, mármint amik nem jelentek szúró fájdalmat és úgy edzettem. Leküzdöttem egy akadályt.

kkor érvényesülnek azok a szavak amit egy öreg birkózó mindig elmesél a fiatalabbaknak. A birkózás megtanít önfegyelemre, küzdelemre és tartásra. Ezek valójában itt jönnek elő. Úgy érzem én már párszor átmentem ezen az úgynevezett teszten.

Holnap haza utazom. Igaz elég hosszú utazás elé nézek szombat dél körül érek majd Pestre. De már most tervezgetek. 

Lassan nyugovóra térek a szokásos módon. Egy film segítségével álomba ringatom magam. De mielőtt még ezt megtenném, átmegyek Vitalihoz megnézni az e-mailem, a héten először. Úgyhogy most el is köszönök.

További szép estét kedves barátaim!

Ha det bra. God natt!

Telnek a napjaim itt Götzisben. Azt nem mondom, hogy pörgés van, de azért nem rossz. Aranyosak az emberek, edzésen nem kell szétszakadnom. Csak egy baj van velük. Németül beszélnek, amit nagyon nem komálok. De ezt leszámítva minden jó.

Az éjszaka elég rosszul aludtam. Arra ébredtem, hogy csupa víz vagyok és mellette remegtem. Nem tudom mi volt. Egy gyors póló csere után már szunyókáltam is tovább, de azért a fejembe járt egy gondolat, hogy mi baj is lehet Vele? Zavar, hogy nem tudom. De úgyis kiderítem. A napi edzések különösebben nem vették ki a zsíromat. De kellemes érzés töltött el belül, mikor Niki Hartmann hozott egy osztrák válogatott pulóvert és nekem adta és meghívott egy vacsorára. Aranyos tőle. Nagyjából ilyen pillanatokért éri meg sportolni, olyan barátságok szövődnek a világ minden táján amit soha senki nem vehet el tőlem. És erre valahol büszke is vagyok. Amúgy azt hittem, hogy bunkózni fognak velem, de teljesen rendben van minden. Ennek örülök.

A két orosz komával is elvagyok. Vitali olyan mint valami jól álcázott transzi, de nagyon nagy arc. A „piwo” minden este bejátszik neki azt látom és tapasztaltam. De emellett semmi baj nincs velük. Egyre több idő telik el, mióta utoljára láttam. Nagyon hiányzik már!

Na lépek aludni, mert nyolckor futás van ezen az apró hegyen ami itt van a szállás mellett közvetlen. Látom előre jó lesz!

Ha det bra.

//Gabbe

Eltelt első napom itt az „osztrák-birkózás fellegvárában” ahogy Zolibács írta anno nekem msn-en. Nagyobb durranást vártam, de azért elég jó minden. Nem panaszkodom. Napi két edzés van amin nem szakadok meg úgy érzem. A mostani „jó” kondíciómnak viszont jó, mert kis bohóckodások, birkózások javítják azt. Szóval ez kicsit jó. Igaz mivel mostanság nem mozgattam meg magam eléggé nehézkesen indul be a szervezetem, de azért bírom nem kell félteni. Elbabázok az emberekkel azért.

Ebéd után ami egy kellemes kis hotelben van, nagyon korrekt hely, szóval utána elmentem egyet sétálni a városba. Hát nem kell mondanom, hogy iszonyatosan magason van az egész város. De emellett nagyon szép és nyugodt. Szívrohamban itt sem sokan hallnak meg. Max azok akik sietősen akarnak feljutni a hegyre. De nagyon szép az egész. Igyekszem majd csatolni a bejegyzéshez a képeket a helyről amit csináltam a telefonommal. Szóval de azért már érzem nem lesz a legfőbb napi programom feljárkálni majd a dombon, de azért jót tesz. Azért két edzés között jót aludtam, és néztem filmeket. Mármint próbáltam nézni, de győzött az álom manó!

De egy filmet végig néztem, Mamma Mia c. filmet. Az Ő kedvence. Néha elgondolkoztam a dalok szövegén és rajta. Nehéz volt. De ekkor mentem el edzésre. S mikor vissza értem a telefonomon várt egy sms. Nem dobott fel megmondom őszintén, inkább csak felzaklatott, hogy azaz ember aki a legtöbbet ér nekem szomorú volt. És azt mondta, hogy ki van. Valami történt vele, amit nem mond el és amitől ilyen lett. Nagyon felzaklatott megmondom őszintén, de ismerem, hogy milyen makacs. És inkább hagytam, nem faggattam tovább, de elég zaklatott lettem belül. Most legszívesebben haza sietnék és átölelném. Mert fontos nekem! Így hát már jár a fejem, hogy mit tehetnék, már vannak ötleteim, de még gondolkozom. Csak nem szeretném ha szomorúan így hagynám itthon.

Iszonyatosan hiányzik és még mindig kavarog bennem pár érzés.

Na sebaj, későre jár hívogat már az álom manó. Nemsokára jelentkezem ismételten.

Ha det bra.

//Gabbe

Hát a hosszú hétvégi kihagyásomat pillanatok alatt megmagyarázom. Kihasználtam az utolsó napjaimat otthon. Jártam-keltem jobbra balra és próbáltam kellemesen eltölteni azokat a pillanatokat. De itt vagyunk a mai napnál.

Megmondom őszintén elég nehezen indult már-már kicsit reménytelenül, mert elaludtam. Nem tett jót a négy és fél óra alvás. Iszonyú fáradtan indultam útnak. Igaz egy szempontból jó volt, mert sokat aludtam az utazás alatt, de nagyon hosszú út volt. Összesen tizenegy órát vonatoztam ideáig Götzisig. És persze amikor egyedül akarok lenni, soha nem jön össze, mert mindig olyan társoság esik be mellém akik nem bírják befogni a pofájukat. Néha már idegesített és olyan érzés volt bennem, hogy a fejüket a seggükbe dugnám, de türelmesen nyeltem egyet. Rég jártam amúgy ilyen szép vidékeken, már amit láttam, mert az alvás volt jellemző inkább rám a mai utazás folyamán. De ide értem! Prof. Dr. Bruno barátom kijött értem és egy kellemes vacsora keretén belül megbeszéltük a heti programot. Aranyos figura, habár a szája kicsit furcsán áll és néha sipol egy két betűje, de 51 éves korához képest jó fej és laza figura, na meg a titulusáról nem is beszélve. Gyorsan lespanoltam egy orosz sráccal aki itt segédkezik ennél az egyesületnél, Vitti. Úgy érzem lesznek még vele jó pillanataim, igazi tipikus laza orosz gyerek. Utam során elég sok időm volt gondolkozni, elmélkedni.

Még induláskor vettem egy Világgazdaság újságot, azt ától-cettig kiolvastam. Hát az apró betűs részeknél vannak érdekes dolgok. Az ember elolvas egy ilyen újságot felébred benne egy bizonyos félelmi érzet. Mondjuk bennem még pluszban egy szar érzés kavargott. Iszonyatosan vágytam erre, hogy beinduljon az évem, de mégis van bennem egy szomorú érzés, hogy megint kimegyek és az itthoni felem elveszik. Elvesznek a közös időtöltési lehetőségek a barátokkal, azok a jó beszélgetések, azok a jó kávézások, azok az édes pillanatok. Valahol mélyen egy lelkiismeret furdalási érzet is kavarog bennem. Nem tudtam látni egy személyt aki elmondhatatlanul fontos számomra. De magamat nyugtatva csak egy kép van a szemem előtt róla, és azok a pillanatok amiket együtt töltöttünk. És egy vigyor amit ha minden nap látnék azt hiszem nyugodtan ugranék fejest a munkába nap, mint nap. Felejthetetlen...

De ahogy már írtam beindult az évem. De egyben elkezdődött megint egy vívódási folyamat bennem. Ismét kezdem magam egyedül érezni. És megint le kell győznöm ezt az érzést vagy inkább hozzá szoktatni magam. Nehéz lesz tudom, de mindent egy cél érdekében teszek, ami itt van belül titkolva. Mindent ezért teszek! De most befejezem napi bejegyzésem, mert teljesen kimerültem az utazás miatt. Nemsokára jelentkezem!

Ha det bra! Hej hej!

//Gabbe

Kicsit már rég osztottam meg gondolataimat veletek. Ezért elnézéseteket kérem. De először is köszönöm a vissza jelzéseket azoknak akik olvassák a kis irományaimat!

Az eltelt időszakban több időm volt betekintést nyerni az itthoni élet kisebb-nagyobb dolgaiba. Nem mondom azt, hogy megdöbbentett inkább csak úgy fogalmaznék, hogy reménytelenül elszomorodtam. Ugye általában a magyarok többségében van egy ilyen egyedül álló hazaszeretet. Így bennem is van valahol, csak már elég nehezen fedezem fel magamban ezt az érzést. Főleg azok után, hogy a vártnál mindig és mindig kevesebb pluszt kapok itthon. Így lassan már szégyenlem magam magyarnak mondani. De tényleg iszonyatosan elkeserítő a helyzet ebben az országban. Itt nem csak a politikából,üzleti világból kiindulva hanem magukból az emberekből. Szeretném itt megragadni az alkalmat hogy "köszönetet" mondjak azoknak az embereknek akik anno erre az iszonyatos okos brigádra voksoltak akik most jelenleg országunkat vezetgetik...természetesen a megfelelő rossz irányba. Tényleg köszönjük meg nekik ez nagyon fontos, mivel ők teszik színessé a kis világunkat és éltetik a szenny sajtót.

Vissza térve. Ahogy a címben is található menetelünk. De sajnos tönkre. Itt vagyunk a fejlett 21. században és nem előbbre inkább vissza fele lépkedünk a ranglétrán bármilyen teret is veszünk figyelembe. Nem tekintem magam egy mindent átélt egyéniségnek, de azért már jópár dologban átvergődtem magam az életemben. A sport által elég sok helyen jártam már ami nem ártott úgy érzem és valahol szerencsésnek is mondom emiatt magam. De úgy vélem nem véletlen az ahol most vagyok vagy tartok. Egyre több ember (fiatal és idős) próbál most ezekben az időkben menekülni. Majdnem olyan érzést keltve mint amikor a '80-as években magyarok százai vették célpontnak a jövő és a siker hazáját: Amerikát! Csak az az egy bökkenő van az egészben hogy egyre reménytelenebbül, mert változik a jogrendszer ebből a szemszögből is. És így bele kényszerülnek egy szituálatlan világba, ahol az előre lépés már-már reménytelen. Élő példa erre egy kedves ismerősöm nevét most nem említeném. Fiatal kora ellenére egy lehetőség gördült az élete útjába. 1 év Amerika, nyelvtanulás. Beszélgetésünk során elmesélte, hogy nem tud dönteni. Igen ez sajnos nehéz döntés, mivel még fiatal és azért a hazai környezettől, barátoktól nehéz elszakadni. De én csak annyit mondtam neki, hogy ne gondolkozzon ezen. Mindenképp ragadja meg ezt a lehetőséget. Nem kell messze néznie, csak nézzen körbe az országban, teljes káosz uralkodik és emberek milliói pánikol, de jogosan. Nincs mi éltesse őket, reménytelenül "kiabálnak" segítségért. Neki ki kell használni ezt a lehetőséget. Lehet, hogy csak nyelvtanulás az elsődleges cél. De lehet, hogy olyan kapcsolatokra tesz szert amit később kamatoztatva felépíti a sikeres életét. Nekem is nehéz volt anno kimennem, mert elég sok mindent magam mögött hagytam, de nem bántam meg. Úgy érzem akkor ott megalapoztam az életem egy részét. És még bármi kialakulhat oda kint, mert úgy érzem sokkal nagyobb esélyem van olyan dolgok eléréséhez ami az én fejemben motoszkál. És ugyan ezeket itthon lehet meg tudnám valósítani (habár kétlem) de lehet hogy kétszer annyi időbe telne. Szörnyű de ez az igazság. Megy tönkre az ország! Erre élő példák az elmúlt hetekben történt bankrablások: pesti bankrablás és csepeli gyilkosságok. Nem unalmukból, vagy jó kedvükből tesznek ilyeneket az emberek. Érzik hogy másképp nem tudnak érvényesülni és további lépéseket tenni az életben az ilyen tettek nélkül. Ők is ugyan azt teszik mint a fejesek akik vezetik az országot. Lopnak, csalnak, hazudnak, csak nem tudják olyan diszkréten tenni, mert nincs rá lehetőségük. Emellett még emberek lépnek át a másvilágba, nem heccből. Nem bírják már azt ami mostanság folyik. Elfáradtak, és talán jobbnak látják, hogyha eltávoznak. Ez sajnos szomorú, de valahol elfogadható.

Sajnos ezek a dolgok megdöbbentőek, de nem tudok ellene tenni. Ezért meg is értem, azokat az embereket akik minnél gyorsabban lépni akarnak külföldre. És nem meglepő, hogy a sok orvos külföldre megy dolgozni. De itt nem csak orvosok, sima hétköznapi emberek egyaránt.

Szóval én csak azt tudom mondani, hogy ha valakinek az életében adódik egy lehetőség külföldön, vagy itthon, ne féljen megragadni. Ennél szarabb helyzetbe már úgysem kerülhet. Ne féljen a kockáztatástól, mert kockázat nélkül nincs nyereség!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

//Gabbe

Kicsit eltűntem az utóbbi 2-3 hétben. Nem azért, mert annyira lázban tartott a karácsony, az ajándék vásárlás, vagy annyira pörögtem a szilveszter miatt. Egyik sem! Kivülről elég nehéz leszűrni, de teli vagyok gondokkal. Az előző év utolsó fele nem igazán úgy sikerült, hogy azt megterveztem, vagy elvártam. Minden féle értelemben negatívan alakult. Lehetne mesélni, de ezek csak történetek, amik megtörténtek. Mondhatnám, hogy én voltam a hülye gyerek, de lehet ez igaz is, de nem bánom! Ebből is csak tanultam. Most ismét egy kicsit zárkózott vagyok a külvilág felé, teli célokkal, tervekkel és elszántsággal. Csak még nehezen indulok. Valami mindig vissza tart. Ilyen érzés utoljára akkor volt bennem, mikor először vettem kezembe a bőröndöm és kimentem. Fura érzés! Voltál már úgy az életedben, hogy annyira összejött minden és beijedtél? Hogy úgy érzed, semmibe vesznek, úgy érzed nem számíthatsz senkire, úgy érzed elveszítettél mindent, amit eddig te irányítottál most fittyet hányva és rád nevetve szembe menetel veled? Én most totálisan így vagyok. Körülbelül 10 napja elég csendes a szüleimmel a kapcsolatom. Eltérő véleményezés, élet felfogás és életvitel ennek az oka. Nem értünk jópár dologban egyet és ebből viták alakultak. Amik ezt eredményezték. Csendet! Én nem vagyok egy olyan ember, aki akarva akaratlanul is támad és megy előre. Főleg akkor ha én saját magam is belátom hogy egy fasz voltam. Ezért inkább most kicsit kapkodok. Minnél előbb vissza utazni és beindítani az életem. Újból rákoncentrálni a célokra, és megvalósítani a terveket. Sokan vannak úgy, hogy semmit nem fogadnak meg az új évre. Belátom ez már kicsit képtelenség ebben az új világban, főleg ahol most elég nagy zűrök vannak. Ezért én sem fogadtam meg semmit! Inkább csak kitűztem magam elé pár célt! Aminek irányába akarom élni ezt az évet vagy a többit is! Mostanság egyre többet jár a fejemben az a gondolat, hogy vajon mit fogok csinálni 30 évesen? Mivel fogok foglalkozni? Hogy fogok élni? Hol fogok élni? Nem tudom miért, talán azért mert beijedtem. És most görcsössen a jövőre koncentrálok. De azért már így érdekelne. Egyre több emberrel beszélgetek, hogy mibe kellene fogni, amiben pénz van, amiből pénzt lehet kovácsolni, annyi pénzt, hogy ne kelljen félni a jövő eseményeitől. De senki sem tud fix dolgot mondani. Érdekes. Most egy kicsit úgy vagyok, hogy nem akarok görcsösen erre a koncentrálni. Próbálok most talpra állni minden szemszögből és megtalálni az egyensúlyt önmagamban, körülöttem. Lassan de biztosan elindul az év. Most bele lapoztam a naptáramba, bele írtam pár dolgot. Oda értem számomra fontosabb vagy különlegesebb dátumokhoz. És az jött elő belőlem, de jó lenne már ott tartani. Most az utóbbi hetekben többet voltam Pesten. Volt időm embereket, életviteleket megnézni, kicsit átélni ezt. Bevallom őszintén kicsit fáj. Ők olyan egyszerűen élnek ránézésre, olyan vidáman, olyan könnyedén, mintha semmi problémájuk nem lenne. Nincs olyan, hogy ha menni akarnak nem tudnak menni vagy nem mehetnek. Egyszerűek, de mégis tudnak élni. És már megfordult a fejemben egy olyan, hogy ha netalán Pesten kapnék egy állást, lehet haza jönnék. De ekkor merült bennem fel, hogy ez butaság lenne. Én kaptam egy nagy lehetőséget az élettől, ezt nem szabad eljátszanom. Lehet kibaszott nehéz lesz ez az út, de a végén mégis sikeresebb. Ígyhát küzdök! Ebből a szempontból utálom az életet. Miért kell ilyen kritikusan, exponáló furcsa érzéseket keltenie? Miért? Elvesz dolgokat, embereket és mégis milyen keveset ad vissza.

Dani barátommal beszélgettünk egyik este, neki mondtam, hogy sokan mennyire lenézik a kis dúsgazdag fiatalokat, hogy nekik nem kell tenni semmit, mert van pénzük. De mégis nekik nem kell nagyon küzdeniük. Ugyan úgy megtalálják a társoságukat, az életvitelüket, de mellette nincs ilyen anyagi nyomás rajtuk. Sőt mostanság már a többségnek ez a trend, jobban is bejön. Ekkor mondtam, lehet nem lennék ilyen amilyen, most vagyok, lehet nem ismerném azokat az embereket akik az életemet képezik, de lehet jobb lenne egy dúsgazdag kis srácnak lenni. Emellett még egy biztos nő is könnyebben jönne! De ez már igazán más tészta!

Az tény kedves barátaim, hogy nehéz az élet, de küzdeni kell!

Elkezdtük az új évet! Sok sikert hozzá és kövesd végig az én vándor "cigány" életemet!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

//Gabbe

Tudom, most nagyjából azt várjátok, hogy a karácsonyról írjak vagy legalábbis az ünnepekről. Lehet, hogy most csalódni fogtok bennem, de őszintén megmondom ebben, az évben hidegen hagy az ünneplés. Valahogy nem úgy jöttek össze a dolgaim, ahogy arra számítottam.

Most ha már így elolvasgattad a bejegyzéseimet szerintem tisztába vagy pár dologgal. De konkrétumokról még mindig nem akarok írni. Nem azért mert ennek valami "taktikai" szerepe van, nem. De még túl friss nekem a dolog, hogy túlságosan is kitárulkozzak. De ahogy telnek a napok, egyre jobban úgy érzem elvesztettem.. Úgy már egy két ember tudja a történet lényegét, de nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy hogyan fogadjuk el ezeket az érzéseket. Te mit tennél? Beletörődnél? Ma egy nagyon kedves lány ismerősöm hívott fel. Nagyon meglepődtem mikor láttam a kijelzőn a nevét, de egyben örültem is! Nem rég óta ismerem, de őt is akár csak a barátnőjét, nagyon a szívembe zártam! Igazi kis értékek nekem! Szóval a telefon felvétele után egy nagyon kellemes beszélgetésben részesültem. Jó volt úgy beszélgetni egy lánnyal, és olyan dolgokról, aki szinte hasonló szemszögből látja a dolgokat. De sajnos akkor hasított belép az érzés, hogy lassan bele kell törödnöm abba, ami most van. Beletörődni?! Ezt most fogadjam el, vagy hajtsak, küzdjek tovább? Ha most magamból indulnék ki, akkor mindent félre lökve mennék a fejem és a belsőm után. Küzdenék. Hisz 16 éven keresztül a szőnyegen is küzdöttem. Senkiért csak magamért és a céljaimért! Célok...fenséges és büszke szónak érzed, mikor oda értél a célodhoz. De sajnos az életben vannak olyan pillanatok, amikor jönnek akadályok, hogy még nehezebben jussál el a céljaidhoz vagy hogy el se jussál oda. Lehet csak egy pillanatnyi hiba, lehet bármi, és céljaid egyre távolabb és távolabb kerülnek tőled! 2008 januárjában nekem volt egy "célom". Küzdöttem érte! Pénzt, időt, energiát hátra hagyva meneteltem, makacsul de annal jobban teli érzelmekkel és lelkesedéssel. Elértem a célomhoz. Boldog voltam mert éreztem, hogy vagyok valaki! De ahogy mondani szokták az egyszerű emberek, egyszer fent egyszer lent. Ezután jött számomra a zuhanás. Hiába kapaszkodtam, hiába tettem meg mindent...mélybe zuhantam. Ekkor elgondolkoztam, hogy hol is hibáztam el a lépést, vagy minek a következménye lehetett ez ami megtörtént velem? De ahogy előző bejegyzéseimből is olvashattátok, nem jöttem rá a válaszra. Így 2008 december utolsó heteiben úgy érezem magam, mint egy hegymászó. Aki a jeges hegycsúcs közelében feladni kényszerült az expedíciót. Ő is mindent megtett a cél érdekében, időt, pénzt, energiát nem tekintve ment a saját esze és szíve után. De most már csak egy olyan képet kapunk róla, hogy egy hideg helyen, mozdulatlanul várja, hogy kihüljön a teste. Bele törödve, bele fáradba a dologban. Keresi ő is a választ magában, hogy mit hibázott el, de ő sem találja! Most én is várok, hogy kihüljön bennem az érzés, távol a nagyvilágtól, távol Tőle. És keresve a válaszokat a kérdéseimre! Amik egyre ritkábbak és ritkábbak lesznek. De vannak pillanatok, amikor csak ránézel egy képre, ránézel egy szóra, ránézel egy mozdulatra és eszedbe jut. Nem tudod sírjál vagy mosolyogjál, hogy ezeket átélhetted. De emellett ugye van az is,hogy mit szólnak a kívül állók. Valaki kajak hülyének néz, hogy még menetelsz előre...a "Semmi" felé! Ezt neked kell eldönteni, hogy megéri-e neked? Sokan már tuti feladták volna, ez 100%. De én úgy vélem, az ilyen dolgok inkább tanítanak és csak nyersz velük. Új érzéseket, új helyzeteket, új szituációakat, amiket megismertél. Ettől csak bölcsebb lettél! És persze nyertél személyeket! Ami később kiderül, hogy mi is lesz köztetek.

Én azt mondom, addig ne törödjél bele dolgokba, amíg úgy érzed, hogy nem tettél meg mindent! Én így voltam a sportban is. Hét éves koromtól minden nap jártam edzésre. Szünetekben délelőtt és délután egyaránt. Mindig oda tettem magam 100%-ot akartam nyújtani, a szívemet kitettem! De egyre idősebb lettem. Bele láttam dolgokba, mi folyik a szőnyegen és azon kívül. Gusztustalan! Akkoriban volt Bárdosi Sanyi vitája a szövetséggel és ő egy nyilatkozatában annyit mondott ami nagyon bennem maradt:
"Mi csak egy nagyon kicsi alkatrészek vagyunk egy hatalmas műszerben. Egy ilyen kis alkatrész semmit nem tud megváltoztatni!"
És én ekkor döntöttem úgy, hogy északnak veszem az irányt, mint Niels és a ludak. Mindent hátra hagytam, de nem törődtem bele abba, hogy csak eltipornak, lenéznek és semmibe vesznek. Ugyan úgy megcsináltam az edzésmunkákat néha még többet mint azok az emberek akik kiváltságosak voltak! És mégsem vettek semmibe! De úgy érzem valamikor, valahol majd vissza adja ezeket nekem az élet! Küzdünk, ezért vagyunk bunkó sportolók:)

Ha det bra, vi hörs! Hej då

//Gabbe

Számodra melyik életed legszebb pillanata? Számodra ki a legfontosabb?
Feltetted már magadnak ezeket a kérdéseket? Szerintem nem! Mert mindig szituációkból következtetve vonod le a következtetéseket. És ezért nem őszintén válaszolsz, nem azt válaszolod amit a szíved diktál, vagy a belsőd!

Gondolom mindenki életében volt már olyan, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy elveszítettek az élők sorából olyan embert akik többnyire fontos volt számukra. Lehet nem a legfontosabb, de fontos volt! Eltelik egy hét, még gyakran gondolunk rá! Az emlékei még bennünk élnek! Eltelik fél év, már nem olyan gyakori, és eltelik x év. Szinte alig gondolunk rá, vagy legtöbbször csak az évfordulókon. Ez nem a te hibád, ez az élet hibája! Nincs annyi időnk, nincs olyan környezetünk, hogy akkor és azon gondolkozhassunk amin akarunk. Világunk pörgőssé és zűrzavarossá vált! De ha egy barátunk más pályára lép ugyan ez a szisztéma. Eleinte tartjuk vele a kapcsolatot. Aztán már egyre ritkább. Lehet, hogy ez mindkettőtök hibája, mert elfoglaltak vagytok. De lehet hogy csak a Te hibád vagy csak az övé. De a legszörnyűbb mikor a másik ír és várja válaszod és semmit nem kap! Egy omláshoz hasonlítható ami benne lefolyik akkor. Valami össze omlik, és önmagán kívüli állapotba kerül. Felkel ugyan úgy a nap, és ugyan úgy le is megy, de nem a régi az illető. Csak néz ki magából. Mászhatna egy kígyó is előtte nem tenne semmit. Csak nézne. Mert máshol van az elméje. Gondolkozik, hogy vajon miért történik ez meg vele! Vár és csak vár és nem történik semmi. És a belsője egyre jobban marja! Egyszer csak megemeli a kagylót vagy a tollat és elkezdi kiontani magából a szavakat, sorokat. Megkönnyebbül...

De ennek az ellentéte, mikor soha nem felejtünk el egy pillanatot, akár többet sem! Nekem is van pár pillanat amit soha nem felejtek el! A mai napig bennem él! Gondolom neked is van ilyen!? De bele gondoltál abba, hogy valakivel eltöltöttél egy olyan pillanatot, ami mind a kettőtöknek maradandó és egy idő után a dolgok másképp alakulnak. Ő keresne ha tudna, de nem ér el. Ő szeretné hallani a hangod, de nem tudja. Te meg magyarán szólva le sem szarod! Elnézést a kifejezésért! Ez mit jelent szerinted a másiknak? Gondolkozz el ezen... Lehet, hogy akit ismert eddig személyedben, most egy csalódás, vagy lehet, hogy akit szeretett az egy elgondolkoztató kérdés most neki? Milyen érzés így lenni egy napig vagy több hétig vagy több hónapig? Átélnéd ezt Te az ő helyében?
Én nem! De mégis így vagyok ebben a szituációban..csak kínlódom. De harcolok magammal szemben!

Vedd a fáradtságot és emeld meg a telefont, vagy a tollat és írj vagy mondjál el a másiknak pár olyan szót amitől érzi, hogy nem felejtetted el!

Vannak bennem pillanatok amiket hamar elfelejtek, de vannak amiket soha, de soha nem felejtek el! Valami melegíti, valami ketté szabja a bensőmet! De küzdök és gondolkozom. Mi lenne a legjobb lépés! Csak már találnám meg a legjobb lépést, mert most nagyon szar!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

Vannak olyan pillanatok az életben, mikor iszonyatos nagy a pörgés és nem tudjuk, hogy hol áll a fejünk. Azt hiszem senki sem rajon ezekért a pillanatokért. Stresszel és görcsöl dolgokon az illető és kihagy az agya, elfelejt dolgokat. Nagyon sokan inkább határidő naplót írnak, hogy minden dolgot megcsináljanak időben. Ez egy elég jó dolog. De mégis az esetek 99%-ban mindenki elfelejt valamit! Egy szót... Tudod melyik ez a szó? Nézzünk pár példát.

Rohansz haza az iskolából, mert utána lehet vissza kell menned vagy edzésre mész vagy olyan fontos eseményre, ami miatt jóval több adrenalin van benned és ideges vagy. Leülsz az asztalhoz anyukád elkészíti az ebédet és neked szinte csak enni kell nem kell törődni a mosogatással vagy a főzéssel. Ez nagyon jó érzés. Végzel a kajálással és mit teszel? Felállsz és lelépsz. Nem felejtettél el valamit?
Beülsz egy étterembe, kávézóba munka szünetben. Felszolgálják neked a megrendelt ételt vagy italt. Nem felejtettél el valamit?
Egy illető előre enged a bejáratnál, vagy előre enged, a villamos vagy busz felszállásnál. Szimpla jó kedvből vagy udvariasságból. Mit teszel, felszállsz. Nem felejtettél el valamit?
Egy barátod kedveskedik neked valamivel. Legyen az apróság, egy szó, egy hatalmas dolog. Te egyből arra fókuszálsz ami történt veled. De nem felejtettél el valamit?

Az ilyen esetek az emberek 99%-a elfelejt egy szót, ami a másik embernek kurvára nem nagy dolog, mert nem lesz tőle szebb, nem lesz tőle gazdagabb, semmi és senki nem lesz tőle! Csak egy érzést tudsz benne kelteni, hogy ha kimondod azt a szót neki, hogy: KÖSZÖNÖM! Azt hiszem nem egy nehéz szó, és mégis úgy elfelejtjük, mintha már szinte természetes dolog lenne nem kimondani ezt a szót. Pedig a másik félnek lehet nem fontos, lehet nem fog arra mondani semmit, ha azt mondod köszönöm, de az biztos, hogy egy jó érzést keltesz benne. És mit csináltál csak kimondtál egy szót. És mégis hányszor felejtik el ezt az emberek.

Bevallom én is néha elfelejtem, de amióta volt egy eset, hogy egy olyan dolgot tettem, amiről tudtam, hogy a másiknak örömet szerzek, és tudom, hogy boldog attól, de annyit nem kaptam válaszol, hogy "köszönöm"! Kurva szar érzés, most így főleg! De nem vagyok én tanár, csak egy egyszerű ember...

Úgyhogy, itt a karácsony. Tuti elmész vásárolni, ha azt mondják az eladók, hogy "Boldog karácsonyt!" csak mond ki nekik, hogy köszönöm. Vagy mikor megkapod a karácsonyi meglepetésed akkor sem árt ezt kinyögni.

Próbáld meg, nem olyan nehéz!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

Az emberek több mint 90%-a unalmukba a tv elég dobja magát és műsorokat, filmeket néz. Vagy esetleg moziba nézi meg az aktuális, friss filmeket! Elég sok helyzetben, felismeri a filmben az ember magát, de a végkimenetel az általában, nem egy hétköznapi történés. Mindig valami extra vagy happy end a vége a dolgoknak. De azt hiszem a hétköznapi emberek életében ez nem igazán jellemző. De sokan, mégis úgy csinálnak, mintha egy kis filmbe lennének és majd úgy tesznek, mint a filmekben a főszereplők. Ez mind szép és jó, de nem biztos, hogy a legjobb.

Nézzünk erre pár példát:

Vegyük elsőként azt, hogy az ember szorult anyagi helyzetbe kerül. Átalánban a filmekbe bemegy az illető a bankba kivesz x összeget aztán meg van oldva a dolog. Vagy esetleg szerencse játékon nyer, ami a mai világban sem kizárható. De elég ritka! Vagy esetleg valami jótevő megszánja egy kis pénzzel. Azt hiszem ezek a legáltalánosabbak, de nem hiszem, hogy egy átlagos ember ugyan ezt meg tudná tenni, vagy ugyan ezeket át tudja élni. Mert a legjellemzőbb a mai emberekre, hogy görcsössen ragaszkodnak az anyagi helyzetükhöz. Lehet, hogy nem lesz jobb az anyagi helyzetük, de nem is akarják, hogy egy pillanatig is rosszabb legyen. Legtöbbjük megelégszik azzal ami van és csak él. De ha mégis ilyen helyzetbe kerül az ember, mit tud tenni? Kér egy jó baráttól kölcsön, vagy gyors kölcsönhöz nyúl, vagy hasonló kis lehetőségeket használ ki. Ezek nem is rosszak, csak jól kell keverni a kártyát, hogy úgy ússzuk meg a dolgot, hogy a végén ne igen menjünk minuszba. Ami országunkba sajnos eléggé kizárt, mert bátran nevezhetjük a vezetőinket zsebmeccős illetőknek, akik akárhonnan, akármikor bátran, rezzenéstelen arccal húzzák le az emberről a pénzt. És nem veszik figyelembe, hogy azzal mit tesznek. Nem érdekli őket! (Megjegyzem, lehet, hogy ők teszik jól)

A másik leggyakoribb helyzet, vagy történet a filmekben a romantikus szituációk. Rövden úgy írnám ezeket le, hogy két ember találkozik, érezni köztük a vibráló levegőt, de egyik sem teszi meg a kellő lépést. Vagy azért, mert fél, vagy cikinek tartja, vagy azért mert a ranglétrán betöltött helye nem engedi és ha megteszi a kellő lépést akkor veszélybe sodorhatja ezzel pozícióját. És mégis a történet felénél vagy háromnegyedénél össze futnak véletlenszerűen,vagy úgy hozza a történet és a végén happy end, összejöttek. Folynak a könnyek...ooo de gyönyörű. Igen! Gyönyörű álomkép! Sok ember úgy vágyik ilyenre. Hehe, sok szerencsét!
A mai világban ezek nagyon nagyon ritka események. De ugye a filmekben nem igen látunk olyant (nem mondom, hogy nincs olyan film), hogy az ember komoly érzéseket mutat a másik felé és ezeket nem csak úgy óvatossan, hanem például leírja levélben. Ilyet elég ritkán hallani a mai világban is. Megtennénk, mert nagyon fontos az illető számunkra. DE! Nem tesszük meg, mert egy idő után kitudódik, ciki lesz a haverok előtt, hogy ilyen nyálas szart irogatunk. Vagy a másik, hogy kimutatod az érzéseidet, komoly szándékod és ez a levél össze gyűrten a kukába kerül. Vagy csak egyszerűen kiröhög a másik fél, hogy te mennyire komolyan gondolod pedig ő nem! Vannak vissza ütői ennek a helyzetnek. De elég sokszor látni ezt a helyzetet, hogy megvan a vonazolm és mégsem történik semmi, csak várakozás. Általában stresszes várakozás. "Úr Isten mi fog történni?!" Mi történne majd az idő megoldja, a köznép ezt vallja! Az ám megoldja! Vagy nyersz vagy veszítesz. Így oldja meg egyszerűen. Épp ezért én azt gondolom, hogy "Ne légy olyan, mint egy film sztár"! Ne kerülj olyan helyzetbe, hogy vonzódsz valaki iránt és nem mered kimutatni, mert iszonyatosan rossz érzések fognak benned kavarogni utána. Mi lett volna ha....? És hasonló kérdések. Mert két leshetőség van, ha kimutatod akkor vagy nyersz vagy veszítesz! De ha nem mutatod ki, akkor az események 95%-ban veszítesz! De az előzőben jobb volt a százalék mutató: 50-50%! Lehet, hogy cikinek érzed az elején! Érezd is annak, mert így kell érezned! De később nem fogod, majd a fejedet a falba vernedk, hogy miért nem tetted meg te hülye állat!? És ha netalán úgy fog elsülni a dolog, hogy kimutattad akár többször is és nem történt a dologban előre lépés, akkor veszítettél! De emelt fővel!! És lehet, hogy egy partnert nyersz az Élet nagy üzeltéhez, de lehet, hogy csak egy barátot aki nem mindig ír vagy nem mindig hív, de soha nem felejt el! És mindig számíthatsz rá! Tudom, most az lenne a következő kérdésed, hogy mire mész egy ilyen barátsággal? Most még nem tudod. Még semmire. De eljön az idő lehet, hogy holnap lehet, hogy csak 20 év múlva mikor rájösz, hogy mennyit is nyertél. Ez olyan, mint a póker: kezedbe két ász. Flopból lejön három Király aztán egy kilences. És a másik csak emeli a tétet mert királya van. De te bízol abban, hogy az utolsó kártya ász lesz és nyerted a kört. Így hát megadod a hívási összeget! És a végén vagy bejön az ász vagy nem! Rizikós de ha nem próbálod meg furcsa érzések fognak kavarogni benned!
Erre csak egy barátomat szeretném példának felhozni. Bóna Csabci barátom kimutatta az érzéseit az ő helyzetében. Az eddigi játszma alapján neki még nem jött le az a bizonyos "ász". De van benne spiritusz, majd a követekező flopnál mikor ismét két ász lesz a kezében!
És hogy nekem milyen kártyák voltak a kezeimben? És hogy mi volt a flop? Egyenlőre nem mutatom meg a kártyáimat másnak csak aki illetékes a dolgoban! De eddig minden hívását vissza hívtam. Majd kiderül, hogy ülve maradok az asztálnál mert megnyerem a kört vagy felállok és kiszállok, mert elfogyott a zsetonom!

Inkább az ilyen dolgok legyenek kint, minthogy bent marjanak szét!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

A világon, minden országnak megvan a maga jellemzője. Azt mondják minden ember más és más, de azért mégis van bennük valami hasonlóság. Öltözködés, beszéd stílus, étkezési szokások, stb. De ha jobban megnézzük nagyjából mindenki hasonlít a másikra. Azaz egy átlaggá válik a többsége.

A napokban Pesten jártam, barátokat látogattam meg és találkoztam velük. Mivel nincs alkalmam minden nap össze futni velük, így az itthon töltött időm alatt kell ezeket a kis találkozókat lebonyolítanom. A minap össze futottam Ritter Árpi barátommal. Ő az egyik olyan személy, aki ha kint vagyok ha itthon mindig szán rám néhány percet. Beszélgetünk és megosztjuk egymással a történéseket. Ő már családos apaként a nagyvilágban járva kelve tud mesélni pár dolgot. Kislányáról beszélgettünk és a mindenapi sportolós élet kisebb nagyobb dolgairól. Jó volt csevegni vele egy kicsit. Hisz ő egy olyan személy akire a birkózó sportban a fiatalok és azért az idősek is valamilyen szinten felnéznek. És az utóbbi évek alatt elég jó baráti viszony alakult ki köztünk aminek nagyon örülök. És jó érezni, hogy egy ilyen ember leül velem beszélgetni.
Emellett találkoztam Sipkovich Károly barátommal, akit az egyetemi éveim alatt ismertem meg. Egy igazi tőzsde cápa. Elmesélte az utóbbi év történéseit. És most már bebiztosítva APEH ellenőri barátságomat bátran merek vállalkozást nyitni, hisz Károly egy biztos pont! :)
De vissza térve arra amiért el kezdtem írni. Az átlagok. Szóval Pesten azért elég nagy a tömeg, és most a karácsonyi láz miatt meg főképp. Míg Károly barátomat vártam, volt időm megnézni az embereket. Hát elszomorító! Mindenki megy, de szerintem sok ember azt sem tudja hova, vagy miért?És nagyon ritka az hogy egy idegen emberre rámosolyog a másik, hogy ha kiengedi előbb az ajtón vagy hasonló szituációk. Mindenki be van burkolózva a kis világába és azt hiszi magáról, hogy ő Mózes aki megkapta a kőtáblákat. Nagyon fent hordják az orrukat. Csak nem tudom miért?! Emellett elnéztem a fiatalabbakat. A sok világtalant! Járnak kelnek a nagyvárosba és bele sem gondolnak, hogy mi van körülöttük. Bármikor jöhet egy olyan "csapás" az országra, hogy jó pár ember azaz az ország fele felköthetné a nadrágját. De ők ebbe bele sem gondolnak!

De ha rájuk nézek akkor mégis gondtalanoknak, boldogoknak tűnnek! Olyan mintha egy jó megélhetésű országban lennénk, csak más szokásokkal. Lehet, hogy így van? Ők tényleg gondtalanok és boldogok, vagy csak szarnak az egészbe és majd lesz ami lesz alapon élnek? Nem tudom. De ha ez igaz, akkor én is szeretnék ilyen lenni, ilyen átlagos! De ezt ugye nehéz elhinni. Mert nem hinném, hogy az orvosok 70-80%-a azért megy ki külföldre, mert ez az ország olyan gondtalan, vagy az emberek java része nem azért megy ki munkát vállalni külföldre, mert ott még boldogabbak lesznek. Nem hiszem el! De mégis rossz látni, mikor nekem nem jön össze nagyjából semmi és látok ilyen világtalan embereket, hogy mennyire jól érzik magukat én meg belül mardosom magam, hogy jó döntés volt nekem az a Skandinávia?! Elég nehéz kérdés!

De valahogy úgy vagyok, hogy nem akarok átlagos lenni! Akár milyen rossz is most így, nem szeretnék bele kerülni abba a körbe ahova besorolják, hogy átlagos. Ennél én többet érek! Mint emberileg, mint szakmailag! Nem ezért basztam szét a szervezetem 16 éven keresztül, hogy itthon az átlagok közt öregedjek meg. Nem akarok neveket említeni. De van jópár olyan birkózó ember most már idősebbek, akik anno a '80-as években sztár sportolóknak számítottak. És a mai világban egy újságos bódéban tengetik életüket és kínlódnak. Nem akarok ilyen lenni! Talán most kibaszott nehéz az egész, utazni, tanulni, egyedül helyt állni az élet nagy színpadán. Ismét csak kérdések! Nehéz kivárni azt a pillanatot, mikor nyugodtan hátra dőlve egy kanapéba, nyaralás közben nézve a tengert elgondolkozol és azt mondod magadban, hogy igen vittem valamire. Megcsináltam!

Csináld Te is meg azt kívánom!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

Voltál már úgy, hogy úgy érezted, hogy hibás döntést hoztál? De az életed mégis azt igazolja, hogy jól döntöttél? Na én most ebben a helyzetben vagyok!

Mindenki életében vannak olyan idők amikor döntéseket kell hozni. Ekkor mérlegeli a dolgokat, előre tekint a jövő és az élete további időszaka felé. Néhányan kikérik barátaik vagy hozzá tartozóik véleményét az ügyről. 2005-ben én döntés elé kerültem. Ki menjek Skandináviában és ott építsem fel a karrierem és az életem vagy maradjak itthon és küzdjek a rendszerek ellen? Akkor én úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Szerencsére bízhattam (még a mai napig is) szüleim támogatásában. Így az életem egy nagy darabját hátra hagyva kimentem. Ott hagytam a barátaim, szüleim, testvéreim és szinte minden dolgot. Két bőrönd volt a társam az egész úton. Természetesen kint vártak barátok, ismerősök, de nem ugyan az a viszony amit otthon 18-19 év alatt kiépítettem vagy kialakult emberekkel. Nehéz idők voltak azok! Beilleszkedés, munkában egy elismerő pozíciót szerezni...ez az első pillanatban eléggé bizonytalan volt. De küzdöttem, mert céljaim voltak! Most nem mesélnék, hogy a mai napig mit értem el, mert az egy másik történet.

De a mai napon belém hasított ismét ez az érzés vagy inkább kérdés! Jól döntöttem, hogy én kint akarok maradni, élni? Ennek semmi más oka nincs, mint az érzelmek. Érzelmek egy ember iránt, egy lány iránt! Nem vezetném fel a történetet a kezdetektől, mert ahhoz most valahogy nincs hangulatom, talán majd egyszer.

Sokan úgy vannak 22 évesen, hogy élnek a mának és majd lesz valami a következő időkben. Az utóbbi évek alatt nagyjából magamra hagyatkozhattam. Nem volt mellettem apci vagy anci, hogy ha nem volt pénzem akkor egy szép mosollyal és kéréssel kértem tőlük egy kis pénzt. Meg kellett érte küzdenem. De még életben vagyok! És haladok előre. De mit érnek ezek a küzdelmek, ha nincs kivel megosztani a kudarcokat vagy a sikereket vagy a pihenés nagy napjait? Nekem semmit! Így én is mint az emberek többsége vágytam egy személyre akivel ezeket megoszthatom. Nehezen találni megfelelő partnert. Az én helyzetemben meg főként nem egyszerű. Jó jó sokan csak bele vágnak a lecsóba. Van van partner, de milyen? Tényleg úgy tekint rád ahogy azt gondolod vagy érzed? Vagy csak van leéltek x évet és ellaposodsz ebben a "gyötrelmes" világban?! Én úgy éreztem megtaláltam ezt a személyt. De egyik napról a másikra azzal találtam magam szemben hogy ível lefelé ez a kapcsolat. Mint minden ember ijedtében megszaporázza lépteit és tesz az ügy javítása érdekében. Már aki tesz persze lépéseket. Én nem vagyok egy olyan ember aki hagyja hogy elússzanak azok a dolgok, emberi kapcsolatok amik fontosak. De valahogy úgy érzem, hogy ezek a lépések olyanok, mintha egy mocsárba lépkednék és nem felfelé hanem lefelé haladok, azaz süllyedek. Ekkor elgondolkozva azon, hogy mit rontottál el eszedbe jut néhány dolog ami indok lehet, de mégsem lehet akkora dolog, hogy ez megtörténjen. De egyre jobban érzed, hogy ez a kapcsolat megállt egy szinten a baráti szinten. Ekkor tört rám ismét a kérdés? Jól döntöttem anno? Lehet sokkal könnyebb és rugalmasabb lenne ez az ügy ha otthon élnék. De erre a kérdésre nem kaptam választ magamtól. Csak minden marad halk és szürke. Hiába világítanak most a karácsonyi fények, olyan mintha néznél egy '80-as évek beli fekete-fehér filmet és csak mozognak benne a dolgok. És mikor felemeled a tekinteted és azzal szemben ülsz aki ezt a kis filmet színessé tudná tenni hirtelen megörülsz. De eszedbe jutnak a vele kapcsolatban történt utóbbi események és ismét szürke lesz minden. És csak teszed fel magadnak a kérdéseket. Lehet feleslegesen?! Lehet nem?! Van értelme ennek?! Nem tudom! Most még nem! Nem tudod mi a jó és mi a rossz tett ebben a helyzetben. Én így vagyok, nem tudom. Persze sokan mondják ilyen dolgokra, hogy majd az idő segít. Az idő két dologban segít: elfelejteni vagy elérzéketleníteni ilyen helyzetben. De kinek van ideje ezt kivárni? Mert nekem nincs, vagyis lenne de nem akarom. Nem akarom, hogy az idő ellaposítsa a dolgot vagy segítsen túlzökkenteni ezen. Nem akarom elfelejteni sem, mert ez a személy egy élmény, egy varázslat az életemben. De lépni sem merek már. Mert nem tudom mi a jó és a rossz.

Furcsa érzések és kérdések! Talán a kérdésekre választ kapok egy nap és az érzések kitisztulnak. Csak nehéz úgy elindulni vagy bele kezdeni ismét a régi szokványos napokba, hogy ha már kora reggel ébredéskor mikor beindul az ember agya ezt a kérdést kapod: "Miért?"!

Lehet, hogy most elolvasva ezt úgy gondolod, hogy:
"Igazi hülye gyerek, mert leírta ezeket!"
"Jajj de nyálas!"
Vagy hasonló gondolatok. Engem hidegen hagy. Jól esik leírni ezeket, főleg úgy hogy már nem tudod hol a helyed, kinek mesélhetsz ilyet és kinek nem! Én az évek alatt megtanultam, hogy ha mindig mást figyelek, hogy mit mond erre meg arra, akkor csak ugyan olyan szánalmas, sznob ember leszek mint akik az utcákon rohangálnak többnyire. Én le mertem írni és nem szégyenlem ezeket az érzéseket!

Ha det bra, vi hörs! Hej då

Voltál már úgy, hogy felébredsz és egyből egy kérdéssel találod szembe magad? Ma reggel velem ez történt. Felkeltem és egyből ez a kérdés szegeződött a fejemhez: "Miért?" Nem tudtam, hogy miért kaptam ezt a kérdést, de megtörtént. Utána míg reggeliztem és rendbe szedtem magam elég sok témakörbe bele tudtam illeszteni ezt a kérdést. És nem is válaszolgattam a kérdésekre, hanem inkább csak újra és újra feltettem a kérdéseket más és más témakörökben. Ezután lassan elterelődtek gondolataim más irányba és elindult a nap a szokványos módon.

Délután viszont egy kellemes meghívás ért. Régi barátom Kardos Gábor meghívott, hogy üljünk össze egy  kis beszélgetésre. Örültem neki, mivel különösebb dolgom nem volt és ő is azon emberek közé sorolható akik, ha haza látogatásom során mindig szánnak rám egy kis időt és storyzgatunk és megosztjuk a történéseket egymással. Ma is ezt tettük.

 Többnyire első időszakban mikor ilyen barátokkal találkozom, az én szám jár. Hisz van mit mesélnem:) Bevallom jól esett kimondani, elmesélni pár dolgot, mert mostanában elég sok olyan dolog ér, ami belül nem esik jól. Viszont nem mutatom ki. Ezt már szerintem közelebbi barátaim tudják. Kicsit meg könnyebbültem. Többnyire a lányokat, életről és a jövő lehetőségeit "boncolgattuk". Ebből most inkább csak egyet szeretnék kiemelni és leírni a véleményem, ez az élet és a jövő lehetőségei. Másikról most még nem szeretnék írni, eléggé friss számomra és nem szeretném még boncolgatni.

Szóval az élet és a jövő lehetőségei. 

 Mint mindenkinek úgy nekem is vannak nehezebb időszakaim az életben. Sajnos a mai világban már az anyagi dolgok állnak a központi helyen. Hiába is van szeretet, nyugalom és baráti társoság ha nincs egy megfelelő anyagi helyzet amiből kilépve úgy érezzük, hogy nyugodtan iszom meg egy italt vagy nyugodtam utazom el egy 7végére pihenni valamerre. Ha ez az anyagi biztonság nincs meg akkor hiába van a szeretet, barátság és nyugalom. Szerintem mind ez semmit nem ér. 22 évesen úgy érzem elég korán a belátást nyertem ebbe a helyzetbe. De nem is bánom! Talán később vagy már most úgy tudom alakítani az életem, hogy ezeket tudva a helyes irányba megyek. Lassan 4 éve járok ki Skandináviába (Dánia, Svédország) próbálgatni "csirke szárnyaimat". Lehet, sőt tuti van jópár olyan ember aki irigységből mond rám dolgokat, de megtanultam, hogy ha mindig azzal foglalkozom, hogy ki mit mond akkor soha nem lépek előre. Így ezek a dolgok már hidegen hagynak. És megyek tovább. Most edzői pályafutásom elején olyan dolgokat is észre veszek, hogy mennyire nehéz még egy jobb helyzetben álló országban is pénzt keresni. Én szerencsésnek mondom magam, mert bele cseppentem egy olyan körbe, társoságban ahol megtaláltam magamnak azt a helyet, ahol jól érzem magam munka szempontjából. Mert az a munkám amit 16 éve szeretek. Nem mondom azt hogy fegyvert kell tartani a tarkomhoz, hogy lemenjek edzésre és kínlódva csinálom végig a munkámat. Szóval teljsen jól érzem magam munkámban. És emelett azt kell mondanom, hogy anyagi szempontból sem panaszkodhatok.

De mégis mikor Gábor barátommal beszélgettünk a jövő dolgairól volt bennem egy olyan érzés, hogy én sem vagyok annyira nagy biztonságban. Hiába is vagyok kint. Nem érzem azt hogy haza megyek hátra dölve bele gondolok, hogy ez már az enyém. És épp ezeket a dolgokat akarom elérni. De körbe nézve azt kell mondanom, mégsem vagyok szar helyzetben. Nap mint nap látok itthon olyan fiatalokat sőt még idősebbeket is akik ledolgozzák a napi x órát haza visznek x összeget és csak vannak. Nem gondolnak a jövőjükre. Lehet hogy most elvannak, mert még a szülők támogatják őket, de egy idő múlva annak is vége lesz. Akkor mit tesznek? Jó még a nők meg tudják azt tenni, hogy össze állnak egy gazdag fazonnal és meg van oldva az életük. De ez egy teljsen más téma. Nem véleményezek majd egyszer! De a pasik is ugyan ezt megtehetik. De ha nem jön ilyen lehetőség? Ezt így távlatokba mérve nehéz átlátni. És emelett ugye még ott vannak az iskolák. Nagyon sok fiatal jár egyetemre, főiskolára vagy egyéb felső oktatásra. Csak nem veszik figyelembe azt a helyzetet amit már felnőttek vagy cégek észre vesznek. Kicsit válságban vagyunk! Mind szép és jó, menjenek tanulni, ha tudják fizetni azt, de abba bele gondolnak hogy később azzal a papírral merre tudnak elmenni dolgozni? Szerintem 80%-uk nem! Szóval nehezen értem meg ezeket a dolgokat. Én azt mondom örülök, hogy tanulhatok. De ha szülő lennék előbb adnék a csemetéimnek egy szakmát mint egy papírt. Mert egy szakma legalább 90%-ban biztonságot sugároz, mint egy papír. Tanulni meg 50 évesen is lehet, aki akar persze!

Ezeket a döntéseket nagyon nehéz meghozni ezt én is tudom. Nekem sem volt könnyű meghozni azokat a döntéseket amiket meghoztam a kint életemmel kapcsolatban. De döntöttem és úgy érzem nem rosszul. Sokat kell mérlegelni. De én azt mondom, hogy ha az ember nem használja ki a mai szűkös világban a lehetőségeket egy idő múlva bánkódni fog!

Kockázat nélkül nincs nyereség!

Ha det bra, vi hörs! Hej då